tegnap a másik úton indultam az esti próbára, mint ami a megszokott. a két perccel hosszabbik úton. rájöttem: saját terepén mindenki tudja a legrövidebb utat a szokásos helyekre és rendszerint azt is választja. nem szeretünk úton lenni. mindig valahová tartunk, és ha odaérünk, akkor a következő úticél elérése válik fontossá. így múlnak észrevétlen az évek. állandóan úton vagyunk, és sosem az utazást élvezzük. mától a hosszabbik utat választom! és egyik nap az egyik oldalam lesz a bal, a másik a jobb, másnap meg fordítva!